Akkor is boldog várandósság!

s z e m é l y e s t a r t a l o m

Elképzelni sem tudtam, hogy milyen kismama leszek. Ez tényleg leírhatatlan, elmesélhetetlen, kivételes állapot, és bármilyen profi empata vagy, nem tudod magad beleképzelni, amíg nem éled meg. Pont mint ahogy nem tudod elképzelni a tökönrúgást, ha nincs tököd, vagy a pms görcsöt, ha nincs méhed. Lényegében ugyanaz maradtam, mégis nagyot fordult velem a világ, mert gyakran azt érzem, hogy tudok valamit, amit más nem, van valamim, ami másnak nincs, és annyira kivételesnek érzem magam, hogy szinte nevetnem kell magamon, hogy mégis honnan jön ez. :)

Szóval fájdalmon, émelygésen, hányáson, fáradságon, gyomorégésen, hasfeszülésen és kényelmetlenségen túli leírhatatlan boldogság, hogy vagyok, hogy vagyunk, hogy élünk, hogy ezt megélhetjük. Mi ketten egyben és apuval hárman.

A minap olvastam az Új nő hasábjain az alábbi sorokat:

„A lélektan szerint annál rosszabb nem történhet a terhes nővel, mint hogy a terhesség hónapjai alatt cserbenhagyják.“

Képzeljétek, ezt olvasva én annyira, de annyira megsajnáltam magamat! Pedig azt állítólag nem szabad, és nem is szoktam. Nem akartam beleengedni magam ebbe, de erősebbnek bizonyult nálam, a szívemig ért ez a gondolat, és fejben máris kapcsolódott össze azzal a foszlánnyal, amit Mórocz Magdi már-már terápiás intim tornáján hallva emésztgettem a napokban: „amíg fáj, addig nincs lezárva, és addig kezelni kell“. Persze ezt eddig is tudtam, mindent tudok magamról és értem, amit érzek. De mástól hallva, egy megfelelő, befogadó pillanatban és főleg hormonokban úszva egészen más tészta és rendesen belém szaggatott.

Figyelgetem a növényeimet. Rengeteget foglalkozom velük, mégis vannak növénykék, amiket hiába öntözök, elkezd száradni a levél széle. Bizonyára mégsem öntözöm eléggé, vagy csak pont nem figyeltem oda annyira? Nagyon bánt. Aztán próbálnám túlöntözéssel helyrehozni, de attól már nem fog életre kelni az elszáradt rész, már késő. Nincs mit tenni, ha jönnek is új hajtások, az a sárgás szélecske már mindig ott fogja bántani a szememet. Csak levágni lehet, de az egész levelet.

Már megtanultam, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet helyrehozni, vagy megváltoztatni, csak elfogadni és elengedni. Egy-egy rossz kapcsolatommal nem is szeretnék már semmi mást, csak elengedni, nincsenek illúzióim.

Mikor közelről kapod a legnagyobb pofonokat

A férjem a legjobb tanítóm az elengedésben, de nekem még mindig nem megy olyan ügyesen, mint neki. Próbálom a bántásokat elfelejteni, megbocsátani, semlegessé simítani, és néha már el is hiszem magamnak, hogy már nem fáj, hogy az egyik testvér szinten lévő barátom pár hónapja egyszerűen eldobott magától, a közeli családon belül van, aki látványosan képtelen őszintén örülni a terhességemnek, míg egy másik teljesen alábecsül, mint jövendőbeli szülőt, a baráti körünk gyerek nélküli tagjai pedig a terhesség bejelentése óta mintha lassan, de biztosan felszívódni látszanának, mint az a sárgás-lila folt a karomon a félresikerült vérvétel után.

Na, engedd el EZEKET!

Mert az egy dolog, hogy terhesség ide vagy oda, az esküvőben előfordul velem, hogy fotózom a candy-bart és egy fickó se szó, se beszéd, vállon ragad és arrébb lök, mert nem bírja kivárni azt a két kattintást, amíg utat engedek neki a sütikhez, vagy egy majdnem anyukám korabeli nő úgy rohan el mellettem a táncparkettre, hogy nem elég neki a mindkét oldalamon lévő másfél méternyi hely, hanem hátulról belém ütközik és magával sodor. Ez mind semmiség, nem ők azok, akik bántanak, nem várok extra különleges bánásmódot.

A minap épp örülve magamnak, dicsekedtem a férjemnek, milyen jó érzés, hogy a barátom elveszítésének fájdalmán túl vagyok, letelt, felszabadultam. Erre széles mosollyal bicajozva jön szembe velem az utcán és engem elkap a sírás. Nesze neked Rencsike, nevetek magamon. :)

A nyavalygáson túl én egy jókedélyű, játékos, szinte mindig optimista ember vagyok. Abszolút úszok a boldogságban és a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy rengetegen támogatnak, szeretnek engem és velem örülnek, amit mérhetetlenül megbecsülök. Talán azért is becsülöm ennyire, mert pont nem onnan jön ez a pozitív energia, ahonnan várnám, pláne így kiskölökkel a hasamban.

Sosem hittem volna, hogy a terhességem ilyen szélsőséges reakciókat fog kiváltani a közvetlen környezetemből. De minden nehézséget leckeként kezelek, az én kedvemet bizony senki és semmi nem fogja elvenni, pláne amíg a világ legjobb férje a férjem! Valaki megy és valaki jön, ez az élet rendje, teljesen ki tudok békülni ezzel. Aki most érkezik, hiszem, hogy kárpótol majd mindenkiért, aki elhagyott.

Titeket pedig majd a sírba viszlek a sok bébifotóval! :D