top of page

Ha újraélhetném az esküvőmet...

Valljuk be, „asszonyok”, nem egyszer eljátszottunk a gondolattal, vagy sóhajtozva kívántuk, hogy bárcsak újra átélhetnénk, hiszen egy szempillantás alatt elrepült az a hosszú hónapokon át tervezett és várva-várt nap!

Mindenki rengeteget tervezi, a tökéletességre törekszik, nagyok az elvárások, elképzelések, aztán van, hogy sajnos nem teljesül minden álom, vagy nem a terv szerint sülnek el a dolgok.

Menyasszonykákat kérdeztem meg, mit csinálnának másképpen, ha újraélhetnék életük nagy napját.

Páran írtátok, hogy minden hiba nélkül ment, ami fantasztikus és esküszöm, már-már kivételes. Jóval több olyan üzenet jött, ami arról szólt, hogy nem ment minden a terv szerint, de azért így is boldogok voltatok. Ezekből gyűjtöttem össze párat, hátha segítségül szolgálnak azoknak a menyasszonyoknak, akik még csak számolják vissza a napokat.

Szerintem minden apróságnak tűnő dolog nagy segítség lehet!

Íme:

„Én biztos, hogy nem foglalnám le fél évvel hamarabb a ruhát (csak minimális idővel hamarabb). Vagy a kölcsönzés helyett (700 €) inkább vennék egy ruhát. Az én gondom az volt, hogy új állapotában próbáltam, és fél év alatt sokan kikölcsönözték előttem, így addigra a méret se egyezett. És ha már így alakult, utólag az a tanulság, hogy nem kellett volna 2 napig bőgnöm rajta, mert csak annyit értem el, hogy fáradt, náthás és karikás szemű voltam a nagy napon :) „

Enci és Ottó esküvője rengeteg kreatív ötlettel volt megspékelve

Itt keressétek: em.design

Hogy csak párat mutassak Enci hatalmas repertoárjából:

Polaroid fényképezőgép, bolondos fotózkodásra való kellékekkel, ahol az elkészült képet a vendégek egyenesen beleragaszthatták a vendégkönyvbe egy kedves üzenet kíséretében, csillagszórók, buborékfújás magasfokon, valamint minden vendég számára egy-egy szerencsesüti, egyedi üzenetettel a pártól

„A legkényelmesebb magassarkúd is kényelmetlen 24 óra után és muszáj odatenni balerinkyt. Nekem nem volt és reggel 9-kor már iszonyatosan fájt a lábam és nem tudtam táncolni mezítláb se, mert ugye ott törtük a tányért. Mást semmit nem változtatnék, a staffból sem, senkit. Annyira tökéletes volt az nap, hogy azt elmondani nem tudom, de hát ezt neked is köszönhetem, elláttál az összes létező jótanáccsal.

Még két dolog: Az első, hogy okvetlenül széthordanám előző nap (legjobb elővacsora keretein belül) a sütiket és borokat, mert aznap folyton jártunk ki, hogy odaadjuk a búcsúzkodóknak.

A másik, hogy egy héttel, vagy kettővel előtte felhívnám a zenekart, meg mindenkit, hogy akkor áll e dolog, hogy ne érjen olyan meglepetés, mint amit a zenekar okozott nekünk.“

„Én több dolgon is változtatnék, ha újraélhetném a lagzinkat. Az biztos, hogy nem kelnék korán reggel, hogy elkészüljön a sminkem és a hajam, mert annyira zsúfolt és hosszú volt a nap, hogy a végére annyira elfáradtam, hogy lehet csúnyán is hangzik, de alig vártam, hogy mindenki elmenjen haza és végre lefeküdhessek. Fotózkodni is aznap voltunk, ez nem volt annyira jó ötlet, mert sietni kellett és jól leizzadtunk. Én hétfőn szerettem volna, de a vőlegényemet nem tudtam rászedni.”

Timi nagyon odafigyelt minden részletre és saját kezűleg készített szinte mindent:

Mobiltok a neveikkel és az esküvő dátumával, útbaigazító tábácskák a lagzin, a templomban kijelölt hely a menyasszony és vőlegény rokonainak, de ez mind semmi.... Hinnétek, hogy ezt a hatalmas papírvirágos hátteret is ő maga készítette?

„Ha újra tehetném, biztos, hogy nem egyszerre készülődnék a lány rokonokkal, koszorúslányokkal, ez miatt nagyon megcsúsztunk és késtünk a templomból. Ráadásul addigra jól fel is idegesítettek, egy nyugodt percem nem volt, a templomi részt egyáltalán nem tudtam megélni.”

„Több pici dolog is lenne, de a legfontosabb: olyan helyen tartanám a lagzit, ahol van légkondi. Nyári esküvőnk volt, őrjítő melegben, este 10-kor kezdett kibírható hőmérséklet lenni a teremben, addig semmit sem tudtunk kezdeni a vendégeinkkel, se tánc, semmire nem tudtuk rávenni őket. Igaz, hogy aztán másnap reggelig toltuk, de nagyon későn és nehezen indult be a lagzink.”

Brigi is saját maga készített mindent a szépséges minimalista greenery esküvőjébe

„A legnagyobb hiba, amit elkövethettem, hogy nem mentem el smink és hajpróbára. Egyáltalán nem tetszettem magamnak, amikor elkészültem és ez nagyon kihatott a hangulatomra. Szerencsére a rokonok közt volt sminkes is, meg fodász is, ők segítettek rajtam. Az is biztos, hogy többet mosolyognék, sok olyan kép lett, amin túl komoly vagyok. De annyira stresszes voltam, nem figyeltem oda ilyesmire.”

„Én csak annyit változtatnék, hogy kihagynám a tányértörést, meg efféle hagyományos formalitásokat, de ezen kívül minden tökéletes volt.”

„Én az aznapi fotózkodást tenném át hétföre, ez minden. A páromon nagyon látszódott a stressz és a ruhámra is vigyázni kellett, mert még a szertartás előtt voltunk fotózkodni. Többen mondták, hogy ez nem jó ötlet, emlékszem, hogy te is, aztán bántam is, hogy nem hallgattam senkire. A képek szépek lettek így is, de sajnálom, hogy nem tudtam se leülni, se lefeküdni, mert annyira féltem, hogy összekoszolódik a ruhám.“

Amikor mindketten sebészek vagytok a párotokkal és az esküvőtökön sem úsztok meg egy gyors operációt :D

„Azon kívül, hogy más ruhát választanék, nincs semmi, amit megváltoztatnék, imádtam azt a napot. Szinte minden úgy sült el, ahogy terveztük, de azzal nem számoltam, hogy a ruhám miatt nem fogok tudni kényelmesen táncolni, mozogni. A póbán nem tűnt olyan nagynak. Nagyon kényelmetlen volt, alig vártam, hogy éjfélkor átöltözhessek. Pedig egy vagyonba került!”

„Azt sajnálom, hogy csak 8-ig kértük, hogy ott legyél. Olyan jó volt végignézni a pillanatképeket, most már másképp gondolkoznék, mint akkor és a legnagyobb fotócsomagot kérném. Azt hittük, ha van videós, akkor így elég lesz, de a videót nem tudjuk kézbe venni, mint az albumot.”

Nem kell ide sztárfellépő!

Minden vőlegény álma lehet egy táncos menyasszonyka, aki ilyen programmal lepi meg a vendégeit!

„Mi az utolsó pillanatban találtuk ki, hogy mégiscsak hívunk vőfélyt, de addigra sajnos már mindenki foglalt volt, akit ismertünk mások lagzijából. Így olyan személyt hívtunk, nem akarom megnevezni, akit nem ismertünk, és aki a legnagyobb meglepetésünkre teljesen alkalmatlannak tűnt a feladatra, pedig állította, hogy évek óta ezt csinálja. Először komikus volt, és sajnálatra méltó, aztán inkább már idegesítő, hamar haza is küldte az apósom, mert annyira elege lett belőle. Megment aztán nélküle is persze, de máig rajta nevet minden vendég és rokon, és ez az első, ami az esküvőnkről az eszükbe jut, ami nekem nagyon rosszul esik.”

„Sok pénzt spóroltunk azzal, hogy mi magunk díszítettünk, de így utólag tanulva belőle, már nem így csinálnám. Nagyon elfáradtam bele, sok volt a gond, a szervezés, a félreértés, aztán csak veszekedés volt belőle. Ettől inkább már megkímélném magamat és másra bíznám, hogy az esküvő előtt semmi gondom ne legyen. Utána összepakolni se volt kellemes, sietnünk is kellett másnap vissza, mert rendbe kellett tennünk a termet a következő akcióra. Inkább kifizetném a dekorost. Ezen kívül pedig még talán annyi, hogy jobban odafigyelnék az időre, túl gyorsan elszaladt és a végén úgy éreztem, hogy nem volt időm mindenkire.”

„Mi nagyon sok mindenről megfeledkeztünk, otthon maradt többek közt a gyűrűpárna, a konfetti, a harisnyakötő. Ezek mind apróságok és megment nélkülük is az esküvőnk, de ma már lenne erre emberem és nem próbálnék mindent én magam fejben tartani. Nem vagyok egy sztresszelős típus, de azért voltak pillanatok, amikre nem is emlékszem. :D „

Te mit csinálnál másképpen? Segíts te is, várom a kommented! :*

Legújabb bejegyzések
Archív
bottom of page