top of page

Esküvős témák: 3 tipp házasulandó pároknak


Javában tart a lagzis szezon, szinte nincs is megállás zsinórban egészen októberig. Repülnek a napok, szombattól szombatig. Sok mindent átéltem már esküvőkön, jót, kevésbé jót, vicceset és kevésbé vicceset, és mivel most még egészen élénken rezonál minden megélt és újraélt dolog emléke, megosztanék veletek pár észrevételt, tanácsot, tippet, hátha elkerülhető a „kevésbé jó” és „kevésbé vicces”.

Íme az első három:

Koszorúslányok

Nem fogom szépíteni, ez egy csapnivaló szerep, egy hálátlan feladat. Az igazán lelkiismeretes, odaadó és szerepét igazán betöltő koszorúslány számára strapa az egész. Lesi a menyasszony minden mozdulatát, mindenben segíti őt, és mivel ő a jobb és balkeze is, megkönnyíti a menyasszony dolgát. Ebben az esetben a nap végére van egy drága, kinyiffant koszorúslányunk és egy boldog, elégedett menyasszonyunk. Ez az eset a ritkább, szinte alig látni ilyet.

Bőséges tábora van ugyanis azoknak a koszorúslányoknak, akik szinte kizárólagosan magukkal vannak elfoglalva, amikor szükség lenne rájuk, akkor egy sincs kéznél. Igazgatják a sminkjüket, hajukat, ruhájukat és megszállottan gondoskodnak arról, hogy külsejüket a különféle szocmédiás helyeken a legapróbb részletekig közszemlére tegyék. Nem, hogy segítenék, kifejezetten hátráltatják a menyasszonyt és a közös munkát. Ebben az esetben van egy eufóriás koszorúslányunk, egy ideges, kapkodó menyasszonyunk és egy pókerarc fotósunk, aki felöltözteti a menyasszonyt... :)

Konklúzió: Lányok, ha elvállaljátok a koszorúslány megtisztelő szerepét, járjatok utána, mivel is jár ez a feladat.

Ruhaviselet vendégként

Előfordul, hogy dress code van az esküvőn, ami annyit jelent, hogy egy megadott stílusban, ill. színárnyalatban kívánt a megjelenés. Ez azonban rendkívül ritka, így a tisztelt násznép javarészt abban jön, amiben éppen jónak látja. Nem is lenne ezzel semmi gond, sőt! Viszont vannak, akik egyáltalán nem tudják belőni, mit is illene felvenni egy ilyen igazán nagy eseményre. Így aztán láttam már ugyanazon esküvőben szmokingos és kockásinges-farmeres vendéget is, ami így összepárosítva eléggé kiábrándító látvány volt.

Úgy tudunk magunkon és vendégseregünkön segíteni, ha informáljuk őket az esküvő stílusáról. Sok esetben már maga a helyszín is sokat elárul. Nincs ugyanis gond azzal, ha tornacipőt húzol a lagziba, ha az szabadtéren, sátorban, istállóban vagy egyéb kültéri, laza helyszínen folyik. Ide viszont semmiképp ne gyere nagyestélyiben, szmokingban, mint ahogy azt mondjuk egy kastélyos lagzi esetében tennéd!

Egyre kevesebben tartják be a hagyományos, íratlan szabályokat, mint például, hogy nem illik fehérben és pirosban megjelenni, ami abban az esetben nem baj, ha azzal a menyasszonyt nem sértik. Fotós szemmel nézve azonban a nagyon harsány színeket soknak találom, illetve túlságosan feltűnőnek. Gyakran előfordul, hogy valaki citromsárga, ciklámen, piros vagy neonszínű ruhát visel. Na, ilyenkor akarva, akaratlanul, őt követi a tekintetem egész este, mert virít a jobb esetben homogén tömegben. Meglehet, éppen ez a célja, annyi biztos, hogy oda kell figyelnem, nehogy több kép készüljön róla, mint az ijfú párról. :)

Szolgáltatók foglalása

Kétféle pár létezik: az egyik 1-1,5-2 évvel előre foglal, míg a másik néhány hónappal az esküvő előtt. Az utóbbi csak és kizárólag szezonon kívül (november-március) tud elcsípni minden jobb szakembert, esetleg ha véletlenül megüresedik egy-egy időpontjuk.

A két évet mindenképpen túlzásnak tartom, azonban tény és való, időben el kell kezdeni a szervezést, ha nem akarsz lemaradni kedvenc szolgáltatódról vagy a kiszemelt esküvős helyszínedről. Különösen érvényes ez, ha májusi vagy szeptemberi esküvőt tervezel.

Vannak, akik a választott dátumhoz ragaszkodnak, mások a vőfélyre, zenészre esküsznek, de akad olyan is, akinek a fotós/kamerás személye a legfontosabb, így hozzá igazít mindent. A legutóbbival tudok igazán azonosulni, (fura is lenne, ha nem így lenne :) ), ugyanakkor úgy gondolom, elsőrendű, hogy a hangulatot leginkább meghatározó vőfély, illetve zenekar, valamint az emlékek felidézését segítő fotós és kamerás kölcsönhatása legyen kiegyensúlyozott.

De hát, ahány ház, annyi szokás, mindenkinek más a prioritás, és így van ez jól.

Legújabb bejegyzések
Archív
bottom of page