top of page

Viszlát 2016!


Pár perce tudatosult bennem, hogy holnap van az év utolsó napja. Vége ennek az évnek is, hát, viszlát, imádott 2016-om!

Mindjárt az év elején padlóra küldött, de utána selyem kesztyűvel emelt fel, és én nem győzök hálálkodni a sorsnak a leckéért, és mindenért, amit elveszítettem, és amit kaptam.

Rám talált valaki, akire több, mint 30 éve vártam, akit sokmindenkibe beleláttam, mert annyira vágytam rá. Ez az új tapasztalás és élethelyzet elég erőteljesen rányomta magát az életem minden szférájára, így a munkámra is. Hatalmas erőt kaptam, energiát, ami folyamatosan motivál és lelkesít az önkifejezés minden nemében. Újra festeni, rajzolni kezdtem, örömfotózni, lakást berendezni, két év után (!) végre aktualizáltam a honlapom, blogot kezdtem írni, és végre úgy érzem, van értelme tervezni.

Újra magamra találtam!

Idén a nagy érdeklődés ellenére sem került sor workshopra, de igyekeztem egyéb érdekes fotózkodási lehetőségekkel szolgálni. Kiváló szakemberekkel dolgozhattam együtt az egyes projektek keretein belül. Ilyen volt a „My beauty day“ Varga Lívia (Liv´s Visage) és az Amade Chateau jóvoltából, ahol egy gyönyörű beltérben kínáltunk sminkes fotózást. A nyár közepén a Baker Floral és a húgom segítségével megvalósítottunk egy tematikus vintage fotózást, majd ősszel ismét a Baker Florallal együttműködve szebbnél szebb élő virágból készült hajkoszorúban fotózkodhattak az érdeklődők. A stúdiós fotózásokon pedig állandó sminkesem és egyben asszisztensem, Bergendi Beatrix keze alatt szépülhettek a lányok.

Rengeteg ingyen munkát vállalok, a művészet nevében, mert szeretetből csinálom azt, amit, és mert valahol szeretném visszaadni azt a sok jót, amit kapok.

Fotóztam a Kárpátok szépe lányait, Szalai Rékával beszélgettem a Pátria rádióban, fotóztam a Klikk out magazin „hónaplányait“, az Új nőben kétszer volt a fotóm címlapon, majd megjelentem az oldalain is két külöböző rovatban, dolgozhattam a PLUSplus-szal, Kriszta Maja Arizónával és Gyurcsik Tibiékkel, fotózhattam Angliában, Thaiföldön és a temérdek családi, kismama, portré és egyéb fotózás mellett 27 jegyespár vált házaspárrá a szemem láttára. Kell ennél több? Nem kell.

Sokan panaszkodnak, mennyire rossz évük volt. Számomra 2016 egy sikertörténet, életem eddigi legjobb, legszerencsésebb éve.

Remélem, nem tűnik dicsekvésnek ez a felsorolás, csakis azt szeretném kifejezni vele, hogy mennyire boldog vagyok és hálás, hogy ennyi jó dolog ért ebben az évben. Nektek vagyok hálás a lehetőségért, megkeresésért, a bizalmatokért, minden egyes „lájk“-ért és kedves szóért. És hálás vagyok életem párjának, mert ő az, akire mindezt építhetem. Aki tudja, hogy ez az életem. A munkám én vagyok, szívem, lelkem benne van, ennek élek, és ez éltet – a szépség, a kreativitás, az állandó hajtás és változás, a gyorsaság, és az élőben-, majd a képekben megélt boldog, meghitt vagy vidám pillanatok.

Köszönöm, hogy itt vagytok, köszönöm, hogy velem vagytok, köszönöm, hogy tudtok velem örülni. Legyen ez így jövőre is!

Kívánom nektek, hogy 2017-ben ti is találjátok meg azt, amit én!

Legújabb bejegyzések
Archív
bottom of page